Többek között Kína, Japán és Kelet-Szibéria erdős területein elterjedt, közepes testű réceféle. Kisebb populációja él szabadon Nagy-Britanniában, melyek leszármazottjai fogságban születtek. Kedveli az erdei tavakat és gyors folyású sziklás patakokat, ahol tud úszni és táplálkozni. A hím (gácsér) tollazata színesebb a tojóénál, mely egyszerű szürke színű szeme mögött kanyargó fehér csíkkal, és alsó részein számos fehér folttal. Repülés közben mindkét nem tollazata kékes-zöld színben játszik. Sötétedés után jár táplálék után, ami főleg csigákból, rovarokból, kisebb halakból áll. Ezeken kívül vízi növényekkel, rizzsel és egyéb magvakkal táplálkozik.

A Távol-Keleten élő egyedek vándorló madarak, habár a Nagy-Britanniában élők is nagyobb távolságokat tesznek meg. A mandarinrécék 24 óra alatt képesek 800 kilométert repülni.

A párok a tél kezdetén alakulnak ki, és érdekesség, hogy életük végéig együtt maradnak, együtt nevelik fiókáikat is. Emiatt Kínában és Japánban a házastársi hűség és boldogság szimbóluma a mandarinréce pár. Habár a fészkelő helyet a tojó választja ki, a keresésben elkíséri a gácsér. Általában fészkét fák odvába rakja, ami akár 9 méter magasan is lehet. 9-12 tojása nagyjából 1 hónap alatt kel ki. Ezt követően a tojó a talajról hívja csibéit, akik kimásznak a fészekből és szabadeséssel érnek földet. Meglepő módon eközben nem esik bántódásuk, és már indulnak is a legközelebbi táplálkozó helyhez. 40-45 napos korukra tanulnak meg repülni, ekkor elhagyják szüleiket, hogy egy új madárrajhoz csatlakozzanak.

Az élőhelyének pusztítása komoly hatással volt a keleti populációkra. Túléléséhez hozzájárul, hogy húsa rossz ízű, ezért nem vadásznak rá.

A Veszprémi Állatkert mandarinrécéi a Madárröpdében tekinthetők meg.