Hírek

Megújult a szurikáta kifutó

2010-07-07

Nagy beruházásaink mellett folyamatosan felújítások, javítások, átalakítások zajlanak Állatkertünkben, melyek kisebb léptékű, ám annál fontosabb fejlesztések.

Ma került átadásra a látogatók egyik nagy kedvenceinek, a szurikáták új külső kifutója, melyet a Kittenberger Zoo Alapítvány segítségével sikerült felújítani. A kifutó területének több, mint egyharmadával történő megnövelése mellett, az Állatkert arculatába illő hátsó támfal is kivitelezésre került. Teljes talajcsere is történt, melynek az az érdekessége, hogy az ásni nagyon szerető kis állatoknak be kellett építeni egy fém hálót a homokréteg alá, hogy ne tudják kiásni magukat a kifutójukból. Környezetgazdagításképp sziklák, és egy nyárfarönk is elhelyezésre került itt, melyekre felmászhatnak, vagy akár mellettük, alattuk elbújhatnak a szurikáták.

A szurikáták Dél – Afrika szavannáin és a félsivatagokban élnek. Nappali állatok, az éjszakát a maguk ásta üregrendszerben töltik. Elsősorban kisebb állatokat, rovarokat és puhatestűeket fogyasztanak, de nem vetik meg a növényi eredetű táplálékot sem. A csapat egész nap táplálék után kutat, ügyesen borogatják fel a kisebb köveket értékes "kincsek" reményében. Ha a táplálékbőség lecsökken, felkerekednek, rendszerint az eredeti üregtől 1-2 km távolságra építenek egy újat. Jellemző rájuk a magasfokú szocializáltság. A kolóniák 2-3 családot tartalmaznak 10-15 egyeddel. A családok a szülőpárokból és azok fiatal utódaiból állnak. A hímeknél nagyobb nőstények uralkodnak a csoport felett. Eddig legalább 10 hangjelzést különítettek el a kutatók, a fenyegető morgástól a riasztójelzésekig.

Csak a legmagasabb rangú pár szaporodik, de az utódok nevelésében az egész család részt vesz. 7-9 hétig tart a szoptatási időszak, a fiatalok 1 éves korukra válnak ivaréretté.